Az ideális munkatárs – Milyen csapatra vágynak a vállalkozók?

Vállalkozóként valószínűleg nem kevés problémád keletkezik abból, hogy a munkatársaid nem olyan színvonalon végzik el a munkát, ahogyan te magad. Gyanítom, hogy sokszor attól is félsz, hogy elviszik tőled a tudást, a legjobb vevőket és azzal saját vállalkozást alapítanak.

Az sem lehet rózsás helyzet, ha például a rokonaid vagy a barátaid dolgoznak a cégedben. Ilyen esetben ugyan hogy mondd meg nekik, hogy másképp szeretnéd, ha a munkájukat végeznék? Azt már meg sem említem, hogy mi van akkor, ha a munkatársaid ahelyett, hogy az utasításaidat vagy kéréseidet lelkesen teljesítenék, humorizálnak arról, hogy a főnök már megint kitalált valamit.

Szeretnél olyan csapatot magad mögött tudni, akik akkor is dolgoznak, ha te nem vagy jelen, jobban megcsinálják a feladatot, mintha te magad tennéd azt és elkötelezetten, sőt lelkesen tolják a te céged szekerét, mert hogy az mégiscsak biztonságosabb nekik, mint saját céget vezetni?

Tudom, ez idealisztikusan hangzik, de hidd el, nagyon is lehetséges ezt elérni. Sok nagyvállalatnál büszkék a dolgozók, hogy a cégnél dolgozhatnak és örömmel mennek be dolgozni. Hadd tegyek fel néhány kérdést neked, amelyeket ha végiggondolsz, talán ad néhány ötletet ahhoz, hogy mit változtass az előrehaladás érdekében!

  • Te tudod-e pontosan, hogy merre tartasz a cégeddel, lelkesült vagy-e, van-e megfogalmazott küldetésed ezzel kapcsolatban? Szolgálja-e ez a küldetés a helyi közösség, a társadalom vagy az emberiség javát?
  • Ha van ilyen lelkesítő célod, vajon képes vagy-e magad mellé állítani a munkatársaidat, hogy a csapatod ugyanolyan lelkesen kövessen téged a jó hírnév megszerzésében?
  • Elhiszed-e, hogy a céged által siker, bőség és minőségi élet vár rád? El tudod-e hitetni ezt a csapatoddal?
  • Te szánsz-e arra időt és energiát, hogy elindulj járatlan utakon, újíts, fejlessz, optimalizálj? Bevonod-e a csapatodat az ötletelésbe? Elfogadod-e a javaslataikat? Jutalmazod-e a kimagasló újítók erőfeszítéseit?
  • Milyen tanulási, fejlődési lehetőségeket biztosítasz a munkatársaidnak? Tudod-e, hogy ők merrefelé tartanak a saját életükben? Mit szeretnének például tanulni, vagy milyen munkát szeretnének végezni 3-5 év múlva? Megteremted-e a feltételeket a személyes fejlődésre, előléptetésre?
  • Van-e gyakorlata a cégednél a felelősségteljes munkavégzésnek, amelyben a munkatársaid az ő hatáskörükbe tartozó dolgokban önállóan dönthetnek és annak a felelősségét is vállalniuk kell? Elszámoltatod-e őket rendszeresen az elvégzett tevékenységekről?
  • Vannak-e leírt szabályok, rutinok, sztenderdek, amelyek alapján tisztában vannak a dolgozók azzal, mit, milyen határidővel, milyen felelősséggel kell elvégezniük? Méritek-e a teljesítményeket? A teljesítményértékelés mennyire objektív és milyen gyakoriságú?
  • Milyen hangulatban dolgoznak a munkatársaid a cégnél? Van-e összetartó csapat? Vagy pletykálnak, gyanakszanak, vitáznak veled és egymással? Vannak-e konfliktusok és azt milyen kultúra szerint rendezitek?
  • Mit mondanának a munkatársaid egy idegennek, ha az megkérdezné tőlük, miért nálad dolgoznak?
  • Mit teszel azért, hogy az előző kérdésre bizonyosan tudd a válaszukat és ne kelljen aggódnod?
  • Milyen gyakran látnak a munkatársak téged csüggedtnek és kimerültnek? Hogyan hat ez rájuk? Mit tehetnél a jobbítás érdekében?

Biztos vagyok benne, hogy a kérdésekből megértetted, mi minden szükséges ahhoz, hogy a csapatod téged szolgáljon a szó nemes értelmében. Mégis, hadd írjak ide néhány fontos megjegyzést, ami nélkülözhetetlen a jó csapathoz, a jó csapat pedig nélkülözhetetlen a vevők jó kiszolgálásához és a te minőségi életed megteremtéséhez.

A kiváló vezetők folyamatosan felértékelik a csapatukat és megragadnak minden alkalmat arra, hogy továbbképezzék őket és növeljék az önbizalmukat.

Ha megbízol a munkatársaidban és szabad kezet adsz nekik abban, ahogy a munkájukat elvégezhetik, örömmel fogják tenni, nem érzik kényszernek és nem is várnak a te utasításaidra, ami egyébként késlelteti őket az eredményességben. Természetesen ehhez nélkülözhetetlen az, hogy a dolgozók pontosan tudják, mi a feladatkörük és meddig terjed a hatáskörük. Ehhez szükségesek a részletes és működő munkaköri leírások, folyamatleírások, belső szabványok és sztenderdek. Nélkülözhetetlenek a rendszeres és gyakori adatszolgáltatások, eljesítménymutatók az elért részteljesítményekről, amit a dolgozók akár saját maguk is követhetnek munka közben. Így nem tőled kell megtudniuk, hogy jól vagy rosszul teljesítenek-e, hanem még menet közben korrigálhatnak, mielőtt te észrevennéd, hogy rosszabbul mennek a dolgok az előre eltervezettnél. Megóvhatják magukat a megszégyenüléstől, neked pedig nem kell belemenned egy olyan játszmába, ahol a munkatársad menekül a felelősségvállalástól és menekülési stratégiaként esetleg még téged hibáztat a saját mulasztásáért.

Ha van szisztematikusan kiépített rendszered, amelyben olajozottan működnek a folyamatok és jól érzik magukat az emberek, te is folyamatosan láthatod az aktuális teljesítményeket és módod nyílik az azonnali visszajelzésre, dicséretre vagy biztatásra. Időben felismerheted, hogy kinek mikor van szüksége támogatásra ahhoz, hogy még jobban teljesítsen. Ha ilyen légkörben dolgozhatnak, tűzön, vízen át követni fognak téged a céljaid megvalósításában.

Az újítás, fejlesztés lelkesebbé teszi a dolgozókat, feltéve, hogy ők is kivehetik részüket a dolgok megjavításából és az eredményekből, pozitív visszajelzésekből is részesülhetnek. Ha büszkék tudnak lenni arra, hogy amit a cég elért, az nekik is köszönhető.

Jegyezd meg! Aki egyedül van “összead”. Aki csapatban van “sokszoroz”.

Hozzászólás beküldése

*