Mi a kreativitás?

Mindenki azt gondolja, hogy a kreativitás valami kiváltságos tulajdonság, veleszületett zsenialitás. Ez nagy tévedés. A kreativitás tanulható, fejleszthető, gyakorolható, mert a képesség mindenkiben megvan, csak ki kell hoznod magadból. Dolgozni kell érte.

Ebben a cikkben megtalálod a kreatív emberek 21 jellemző tulajdonságát, abból meríthetsz, ha kreatívabb szeretnél lenni.

A híres emberek nem tekintik valami különleges dolognak a saját kreativitásukat, hiszen az semmilyen egyedi erőfeszítést nem kíván tőlük. Steve Jobs szerint a kreativitás pusztán “a dolgok összekapcsolása a meglevő tapasztalatok által.” No persze a meglevő tapasztalatok kemény munka, tanulás révén kerülnek be a tudatalattinkba, ahonnan aztán kreatív ötletként kerülnek elő minden különösebb erőfeszítés nélkül.

kreatvitas

 

 

 

 

 

 

 

A kreatív emberek hozzáállása a világhoz – 21 pontba szedve

  1. Álmodoznak. Használják a képzeletüket, hogy az szabadon szárnyalhasson. Mernek nagyot álmodni, nagy dologba belekezdeni.
  2. Lehetőségeket látnak mindenben. Sőt, az akadályokat is lehetőségnek látják.
  3. Mindig a legalkalmasabb időben dolgoznak a saját életritmusukhoz igazodva.
  4. Szakítanak időt az egyedüllétre, és építő módon használják a magányt.
  5. Az akadályokra, sikertelenségre úgy tekintenek, mint a kreatív növekedés bölcsőjére.
  6. Újabb és újabb élményeket, tapasztalatokat szereznek. Keresik a kihívásokat, a szokatlan helyzeteket.
  7. Nem adják fel, nem hagyják abba. Kitartanak a sikerig az ismétlődő kudarcok mellett is. Rengeteget hibáznak.
  8. Kielégíthetetlenül kíváncsiak. Folyton vizsgálódnak, újabb és újabb fontos kérdéseket tesznek fel.
  9. Megfigyelik az embereket, és tanulnak a viselkedésükből. Felismerik azokat, akikkel együtt haladhatnak céljaik felé.
  10. Kockázatokat vállalnak. Bátran belemennek bizonytalan dolgokba is.
  11. Az önkifejezés életük fő mozgatórugója.
  12. A szenvedélyüket követik. Belülről motiváltak, a kihívások által feltöltődnek.
  13. Kívülről (objektíven) látják magukat. Tudják, hogy mások mit gondolnak róluk, jó az önismeretük.
  14. Képesek elmerülni a kihívások megoldásában, és elveszítik az időérzéküket az örömteli feladatvégzés közben.
  15. Szép dolgokkal veszik körül magukat, élvezik a művészi szépséget.
  16. Meglátják az összefüggéseket.
  17. Nem szeretik a szabályokat, mert azok gúzsba kötnek. Kísérleteznek, változtatnak, újba kezdenek.
  18. Mindent másként csinálnak. Kerülik a monotóniát, új élményeket, tapasztalatokat teremtenek maguknak.
  19. Időt szakítanak a tudatosságra. Kiaknázzák a tiszta és összpontosító elme értékét.
  20. A szívükkel gondolkodnak. Hallgatnak a megérzéseikre, és használják az intuíciót.
  21. Meditációs technikák alkalmazásával segítik, hogy eljussanak tudatuk legkreatívabb állapotáig.

Nos, azt hiszem te is képes vagy fejleszteni a kreativitásodat, csak láss hozzá.

Cselekvés nélkül nincs eredmény! 

 

Céljaink elérése – Szokásaink megváltoztatása

Mit kell tenned ahhoz, hogy elérd a célodat és megkaphasd azt az eredményt, amelyre vágysz?

  1. Gondosan ki kell tűznöd a célodat! Fontos, hogy jól határozd azt meg, hogy azt az ereményt hozza, amit szeretnél. Azt fejezze ki a célod, amit valóban, a lelked mélyén is épp így szeretnél elérni. Ellenkező esetben a tudatalattid ellened fog dolgozni…  :-(
  2. Cselekedetre kell váltanod a célkitűzést! Tenned kell azért, hogy elérd a célodat, és kitartónak is kell lenned, mert a változás a nagyobb dolgok esetében bizony időbe telik.
  3. Új szokásokat kell bevezetned, amelyek jobban szolgálják a céljaidat. A régi, elavult, ma már nem hatékony szokásaidat olyanokra kell cserélned, amelyek az új célod elérését támogatják. Ezek lehetnek a) gondolkodási szokások (!!!), b) ösztönös érzelmi reakciók (!!!) és c) cselekvési szokások.

változás fejben kezdodik

 

Most a harmadik ponthoz, a szokásaid megváltoztatásához adok neked gyakorlati tanácsot. Pontokba is szedem majd, hogy tudd, hogyan működik.

A szokások megléte nagyon megkönnyíti az életünket, hiszen képtelenek volnánk úgy élni, ha minden mozdulatunkra figyelnünk kellene. A rutin azonban kétélű fegyver. Hasznos is és haszontalan is, előny is és akadály is egyszerre. A szokásaink épp azáltal segítenek bennünket, hogy automatikusan működnek, odafigyelés nélkül tudunk cselekedni, reagálni. Általános szokásaink szerint reagálunk minden egyedi esetben. Pedig a körülmények mindig változnak, sokszor jó lenne másként reagálnunk, hogy jobb eredményt érjünk el. Csak akkor vesszük észre, hogy valami nincs rendben, ha a cselekedeteink, érzelmi reakcióink nem szolgálják az érdekünket, nem működnek, nem hozzák a várt eredményt.

Céljaink eléréséhez egyidőben két ellentétes képességre van szükségünk, s ezeket egyszerre kell alkalmaznunk:

  1. Képesek legyünk hatékony szokásokat, rutinokat kialakítani, és ezekre a szokásokra rábízzuk magunkat.
  2. Képesek legyünk gyorsan változtatni, alkalmazkodni. Gyorsan el tudjuk hagyni a nem működő szokásainkat, s ne bízzuk rá magunkat a rutinokra.

Az életben döntő képesség a változás felismerése, és a változáshoz való gyors alkalmazkodás. Szükséges a bátorság is, hogy lemondjunk a megszokás biztonságáról. És természetesen új szokásokat is ki kell alakítanunk, amelyek az új körülmények között jobban szolgálnak minket. Aztán pedig ezekre a szokásokra is figyelnünk kell, hogy bármikor megváltoztathassuk vagy elhagyhassuk őket, ha a helyzet úgy kívánja.

Mivel a szokásaink nem változnak meg egyik napról a másikra, bizony sokszor nagy erőfeszítést, szörnyű kényelmetlenséget okoz nekünk, ha változtatni akarunk rajta, ezért ha el is kezdjük a változtatást, hamar feladjuk. Még akkor is, ha a régi szokásról tudjuk, hogy rossz, mert nem kapjuk meg a vágyott eredményt.

Megmutatom, milyen lépéseken haladsz keresztül, amikor egy új szokást alakítasz ki.

  1. Tudatosság. Felismered, hogy min kell változtatnod.
  2. Döntés. Meghatározod, milyen új szokást, rutint szeretnél bevezetni.
  3. Figyelem. Tudatosan figyeled, elemzed magad, hogy miként viselkedsz.
  4. Utólag rájössz, hogy korábbi elhatározásod ellenére már megint a régi szokás szerint reagáltál.
  5. Menet közben észreveszed, hogy a régi szokás szerint kezdtél el cselekedni, azonnal abbahagyod, és változtatsz!
  6. Előre eszedbe jut, hogy eldöntötted, most másként csinálod, és felkészülsz, hogy már az új rutin szerint cselekedj.
  7. Egyre többször sikerül, hogy az újabb, eredményesebb módszert alkalmazd. Sikerélmény!!  :-)
  8. Észre sem veszed, hogy ösztönösen, könnyedén már az új szokás szerint reagálsz.
  9. Megkérdőjelezed!! Tedd fel magadnak a kérdést: Biztosan így a legoptimálisabb?

És a folyamat kezdődik elölről…

  1. Tudatosság. Felismered, hogy min kell változtatnod…

BIZTATÁS

Ha képes vagy arra, hogy minden nap megmosd a fogad, akkor életed egyéb területein is ki tudsz alakítani szokásokat.

 

Hogyan irányítsuk az életünket és önmagunkat?

A Facebook kérdezi, hogy mi jár a fejemben. Jó kérdés. Gondoltam megírom a blogomban.

Az az idézet jár a fejemben, amit a minap olvastam George Bernard Shaw-tól:
“Az okos ember alkalmazkodik az őt körülvevő világhoz. Az ostoba kitartóan dolgozik azon, hogy a világot magához alakítsa…”

Az emberek tipikus panaszai közé tartozik, hogy rossz az adórendszer, rossz a politika, rossz a pénzügyi helyzet, rossz a gazdaság, rossz az iskolarendszer, rossz a egészségügyi helyzet és még sorolhatnám. Ettől aztán rossz lesz a hangulatunk is. Nem csoda, ha a magyar emberekről az a hír járja, hogy pesszimisták, nem csoda, ha élenjárunk az öngyilkosság terén és ezt is sorolhatnám még. (Egy keleti bölcsesség jut eszembe példának a panaszkodásra. “Sajnálkoztam, hogy nincs cipőm, míg nem találkoztam egy emberrel, akinek nem volt lába.”)

Ha megnézem G.B Shaw mondását, akkor felfedezek egy összefüggést. Nem akarunk alkalmazkodni a minket körülvevő világhoz, hanem azt várjuk, hogy majd a világ fog hozzánk alakulni. Van ennek bármi realitása?

Közel tízmillió ember él kis hazánkban, ez közel tízmillió féle elvárás. Kizárt, hogy mindig minden embernek kiválóak legyenek az éppen rendelkezésre álló külső körülmények. Mit lehet hát tenni azért, hogy mégis jól érezzük magunkat ebben a világban?

Csak a saját belső világunkra van hatásunk, csak saját magunkat tudjuk megváltoztatni azáltal, hogy alkalmazkodunk a külvilághoz és keressük benne a rendelkezésre álló lehetőségeket, amelyek számunkra örömöt okoznak vagy sikert hoznak. Ki más tudná jobban, mint mi magunk, hogy nekünk mi a jó? Ha pedig tudjuk ezt, akkor képesek vagyunk megteremteni azt a magunk számára. Végül is nincs háború, nincs éhínség, nincs anarchia, működik a világ körülöttünk, tehát vannak lehetőségeink, csak meg kell azokat találnunk. Felelősek vagyunk a saját életünkért és boldogságunkért s ha ezt a felelősséget felvállaljuk és teszünk a fejlődésünkért, akkor annak az eredménye és minden jutalma a miénk lehet. A rossz hír ebben az, hogy tenni kell érte és elég kitartónak kell lenni ahhoz, hogy a várt eredményt elérjük, mert az nem fog magától az ölünkbe pottyanni. Ezt már tapasztalhattuk, hogy meg kell dolgozni mindenért. Sajnos ilyen a világ, s ehhez alkalmazkodnunk kell. Ha megtesszük, megkapjuk a jutalmát.

Hadd emlékeztesselek arra, hogy mi is ez a felelősség, milyen rendszerben gondolkodj, ha eredményt akarsz elérni!

Felelős vagy a gondolataidért…

Felelős vagy az érzelmeidért…

Felelős vagy a tetteidért…

Felelős vagy a szokásaidért…

Felelős vagy az életedért…

Sőt, azért is felelős vagy, amiről tudod, hogy meg kellene tenned, mégsem teszed meg.

Ha jobb életet akarsz, ezeken kell javítanod, ezeket kell tudatosan figyelned és fejlesztened. Az a helyzet, hogy kétféle irányító rendszer működik a szervezetünkben: Tudatos/Intelligens  és  Primitív/Ösztönös. Tudom, hogy most meg vagy győződve arról, hogy te személy szerint bizonyosan a tudatos irányító rendszereddel működteted az életedet és önmagadat. A kutatások és a tapasztalatok azonban teljesen ellentmondanak ennek a hiedelemnek.

Az ösztönös irányító rendszerünk sokkal erősebb, mint a tudatos. Pontosan 99%-kal, mert a tudatos énünk bizony csak 1 %-ot képvisel az életünkben. (Hihetetlen, de igaz.) Gondolj bele, hogy az intelligencia 6 éves korig el sem kezd kialakulni. Addig nincs értelem, csak érzelem. És azok az érzelmek, tapasztalatok, történések, amelyeket az első 6 évünkben szereztünk a megértés fikarcnyi esélye nélkül, végigkísérnek bennünket egy életen át és az ösztönös irányító rendszerünkön keresztül tudattalanul érvényesülnek a viselkedésünkben. (A vérbeli értékesítők pontosan tudják ezt és úgy vezetnek minket az orrunknál – pontosabban az érzelmeinknél – fogva, hogy a végén megvesszük azt, amit el akarnak nekünk adni és boldogan visszük haza a szerzeményt.)

Ha mindez így van, akkor van-e egyáltalán értelme bármit is cselekedni vagy a tudatosságot lehet-e egyáltalán növelni? Hát, lehet. No, nem az 1%-ot tudjuk megemelni az ösztönös irányító rendszerünk erősségének a rovására. Hanem az önismeretünk fejlesztésével és a saját életünkért, gondolkodásunkért, tetteinkért való felelősség felvállalásával az egyes döntési szituációkban emelni tudjuk a tudatosságunk szintjét. Különösen jól növelhetjük a hatékonyságunkat, ha ebbe a folyamatba bevonunk külső szemlélőket is: barátok visszajelzését kérjük, coach-ot, pszichológust, trénert alkalmazunk, akik kívülről jobban észreveszik azt, ha nem racionálisan viselkedünk, hanem az érzelmeink  befolyása alatt kifogásokat gyártunk, bizonytalanok, aggodalmasak, kétkedők vagyunk. Ők segíthetnek nekünk az önismeretünk fejlesztésében, az előnytelen szokásaink megváltoztatásában, ha azt mi is akarjuk és elhatároztuk.

Ami G.B. Shaw mondását illeti, az bizony van még tovább is. Tudjuk, hogy G.B. Shaw szókimondóan csípős humorával hatott a világra. Az írásom elején lehagytam az utolsó mondatát, mert kicsit durva a következtetés, amit levon a megállapításából. “Az okos ember alkalmazkodik az őt körülvevő világhoz. Az ostoba kitartóan dolgozik azon, hogy a világot magához alakítsa. Ezért aztán minden előrelépés az ostobákon áll vagy bukik.”

Ha jól belegondolunk, Shaw következtetése tökéletesen helytálló. Milyen nehéz bármilyen jó dolgot bevezetni a világban! Milyen sokáig tart, amíg egy jó kezdeményezés elterjed! Mennyien akadályozzák a fejlődést! (Például a dohányzás korlátozását 20 évig tartott törvénybe iktatni. A szelektív hulladékgyűjtés mióta nyűglődik?)

Mi az, amin gyorsan tudunk változtatni, mert senki máson, csak rajtunk múlik?

Ez bizony saját magunk…

SIKER – ÖNISMERET – HOZZÁÁLLÁS – SZEMLÉLETFEJLESZTÉS – Vállalkozásfejlesztés

SIKER és ÖNISMERET szorosan összefügg!

ÖNISMERET és HOZZÁÁLLÁS (attitűd) egymás támasza.

A SZEMLÉLETFEJLESZTÉS az önismereted és a hozzáállásod fejleszti, ez pedig SIKER-hez vezet.

Mások megismerése a bölcsesség, magad megismerése a megvilágosodás.   (Lao Tzu)

A Te vállalkozásod sikere Terajtad múlik. De honnan tudhatod meg, hogy mi gátol téged a vágyott siker elérésében? Ha megvilágosodást szeretnél, kérdezgesd önmagad! Én nagyon szeretek kérdezni, s kutatni a válaszokat! Sőt, szeretem még azt is megkérdőjelezni, ami nyilvánvalónak tűnik. És tudod miért?

Mert a kérdések megmozgatják az agyadat és változásra serkentenek. Amikor kérdezel, kibogozod a szálakat. Tudom, az nem egyszerű, ha önmagadnak teszed fel a kérdéseket és saját magadnak kell a válaszokat is megadni, pedig ez az a dolog, ami sikerre vezethet, és amit önismeretnek hívnak. Ha nem ismered valódi önmagad, hogyan várhatod el, hogy az életed olyan legyen, amilyennek megálmodod? Nem tudhatod, hogy mire vagy képes és milyen akadályokkal kell szembenézned a megvalósítás során.

Mielőtt megmutatnám neked a kérdéseket, amelyeket ezen írásom végén példaként hozok a számodra, szeretném felnyitni a szemed az önismeret és a változtatás nehézségeire.

Miért nehéz jó kérdéseket feltenni önmagadnak?

Miért nehéz a kérdésekre megtalálni magadban a valós válaszokat?

Azért, mert az érzelmeid tudattalanul irányítanak téged és teljesen összezavarnak.

Honnan jönnek ezek a tudattalan érzelmek?

A rég elfeledett kellemes vagy kellemetlen történésekből, amelyek lehet, hogy valamikor gyermekkorodban traumaként vagy lelkesítő élményként értek.

A traumaként átéltek korlátoznak, félelmet generálnak és nem engedik, hogy hinni tudj a változtatás sikerében, nem engedik, hogy elkezdj cselekedni az érdekében. Márpedig tettek nélkül nincs eredmény!

A mélyen eltemetett vágyaid, csodás élményeid azért gátolhatnak, mert rózsaszínben mutatják a feltárulkozó lehetőséget. Annyira szeretnéd, hogy megtörténjen, hogy akkor is hiszel benne, ha kicsi az esélye a teljesülésének.

Láthatod tehát, hogy néha nagyon összegabalyodnak azok a szálak, amiket ki kell bogoznod és a tetejébe még az érzelmeid is akadályoznak ebben. Ezért segíthet a külső szemlélő, egy téged jól ismerő barát, akinek a szavában megbízol – vagy egy hozzáértő coach, aki végigvezet téged a kérdéseivel egy olyan úton, amely támogat, hogy gyorsabban kibogozd a szálakat.

Megfigyeltem, hogy nagyon sokan nem mernek szembenézni saját magukkal, mélyen önmagukba tekinteni, mert ott olyan kellemetlen élményeket vagy hiedelmeket találhatnak, amikről bebizonyosodhat, hogy bizony ellenük dolgozik és a sikerhez meg kéne azokat változtatni. Változtatni pedig nagyon kényelmetlen dolog.

Változtatás nélkül azonban minden marad a régiben, pedig épp a régi az, amit nem szeretsz. Ha nem szereted, meg kell változtatni olyanra, amilyet szeretnél. Ha ilyenkor visszatérsz a hiedelmeidhez, (például hogy lehetetlen, hogy a külső körülmények nem megfelelőek, hogy nem rajtad múlik, hogy most nem alkalmas az időpont, …) akkor nem változik semmi. Ha azonban szembenézel a hiedelmeiddel, félresöpröd őket és elkezded keresni, hogy mégis milyen mozgástered van a javításra, akkor fogsz találni módot és utat.

“Amikor azt gondolod, hogy már minden lehetőséget kimerítettél,  biztos, hogy mindig van legalább még egy.” (Thomas Edison)

Próbáld csak ki! Válaszolj azokra a kérdésekre, amiket itt összeírtam! Írd le egy darab papírra, és gondolkozz el rajta egy kicsit! A te érdeked!

Íme a kérdések!

  • Ki vagyok én?
  • Mit akarok csinálni?
  • Kivé akarok válni?
  • Hová akarok eljutni?
  • Milyen értékek mellett kötelezem el magam?
  • Mi az, ami örömet okoz a számomra?
  • Milyen titkos vágyaim vannak? Vajon miért titkosak?
  • Melyek azok a problémáim, amelyeket hosszú ideje nem tudok megoldani? Mi lehet ennek az oka? Kit hibáztatok érte? Hogyan tovább?
  • Elégedett vagyok-e önmagammal? Miben igen, miben nem? Vajon miért? Hogyan tovább?
  • Van-e olyan kérdés, amelyet nem merek magamnak föltenni?
  • Akarok-e változni? Ha igen, teszek-e érte valamit és hasznos-e az, amit teszek? Ha nem akarok változni, miért nem?
  • Mik a fontos dolgok az életemben?
  • Kik a fontos emberek az életemben?
  • Mekkor a jövedelmet akarok?
  • Miért vagyok itt?
  • Helyemen vagyok-e?
  • Mi az életem fókusza? Merre van az előre?
  • Mi hozza nekem a boldogságot?
  • Mennyit örülök egy héten?
  • Milyen lehetőségeket látok magam előtt? Mekkora horderejű lehetőségek ezek?
  • Mennyire korlátoz engem a külvilág a lehetőségeim kiaknázásában? Hogyan kerülhetem ki ezeket a korlátokat?
  • Mennyi ember szeret engem feltétel nélkül?
  • Mennyien tisztelnek vagy rajonganak értem? Mennyire fontos ez nekem?
  • Mennyi ember keresi a társaságomat? Mennyien követnek engem? Hogyan növelhetem ezt a potenciált?
  • Mennyi embernek van szüksége rám? Mennyire korlátoz vagy mennyire ösztönöz ez engem?

Ha összeírtad a válaszokat, szívesen megbeszélem veled az ingyenes 3 órás coaching keretében. Jelentkezz nyugodtan! Várom.

http://cegturbo.hu/actioncoach_programok/3-ora-ingyen-coaching/

Újévi fogadalmak, amelyek sikerre vezetnek…

Itt a nagy fogadalmak ideje.

Mi a titka annak, hogy fogadalmaink ne hamvukba holt vágyak maradjanak?

Annak érdekében, hogy valaminek a birtokába jussunk vagy valamit elérjünk, mindig tennünk kell valamit. Ha bevételt akarunk, terveznünk, marketingeznünk, profin értékesítenünk kell. Ha elkötelezett munkaerőt akarunk, meg kell tudnunk, mivel motiválhatjuk őt. Ha hatékonyságot szeretnénk, folyamatosan mérnünk, értékelnünk, ellenőriznünk, szerveznünk kell. Tenni kell érte, hogy elérjük. Cselekedet nélkül nincs eredmény.

Az életünkben azonban csak a drámai változásoknak van igazán jelentőségük. Ha csak dolgozgatunk, az eredmények is csak épphogy csordogálnak. Kisebb változtatásokat könnyű véghezvinni, de ezek hatása minimális. A jelentős eredmények ígérete jelentős változásokat követel meg abban, ahogyan gondolkodunk és cselekszünk, új szokásokat, cselekvési sémákat, rutinokat kell elsajátítanunk. Kicsit új emberré kell válnunk…

Ebben az átalakulásban, személyiségfejlődésben segíthet a coach. Íme az én „receptem” az újévi fogadalom megtartására:

  1. Légy elkötelezett! Hidd, hogy képes vagy rá és bizonyítsd is be magadnak!
  2. Légy kitartó! Ne tágíts! Fejezd be, amit elkezdtél!
  3. Szeretnéd az eredményt? Akkor tudnod kell akarni is! Akarod? Akkor tegyél is érte! Csak a tettek hozzák meg az eredményt.
  4. Örülj a nehézségeknek, mert fejlődhetsz általuk!
  5. Gyűjtsd a kudarcokat! Tapasztalatot, gyakorlatot, új készségeket szerezhetsz általuk.
  6. Üdvözöld az akadályokat! Megacélozzák a lelkedet és sikerélményt nyújtanak!
  7. Növeld a kreativitásodat! A probléma kreatívvá tesz, ha nem a kifogást, hanem a megoldást keresed!
  8. Szokj le a halogatásról! A legjobb pillanat sosem jön el, mert az MOST van!
  9. Növeld a lelki erődet! Pozitív gondolatokkal, mantrázással, az apró sikerek megünneplésével, bármivel, ami neked energiát ad.
  10. Maradj lendületben! „Az elindulásnál tíz egység erőfeszítés hoz egy egység eredményt, de amikor kialakul a lendület, egy egység erőfeszítés hoz tíz egység eredményt.” (Charles Givens).
  11. Mérd az eredményeidet, mert önbizalmat épít, lelkesedést hoz, kitartásra ösztönöz.
  12. Jutalmazd magad! Mérföldkövenként tűzz ki jutalmat magadnak és ünnepelj!

Az év eleji fellángolás energiaforrása hamar elapadhat és kényelmessé válsz (komfortzóna), ha figyelmen kívül hagyod a fenti tanácsokat. Megszokod, hogy „langyos a sör, de nekünk így is jó”.

Ön-szabotázs!!

Én öt éve próbálok rászokni a vízivásra. Tudod, napi 2-3 liter, brrrr… Most elhatároztam, ha beledöglök is, megcsinálom! Coach-om nincs, hogy támogasson, de megírtam a weblapomon, hogy számonkérhető legyek…  :-)

A tudatalattid irányít vagy Te?

Tudtad, hogy az életed irányításában a tudatos éned mindössze 5%-ban vesz részt, vagyis a tudatalattid irányítja az életed 95%-át. Ez egy eléggé megdöbbentő adat.

Mit szólnál hozzá ha azt mondanám, hogy azzal a kis 5%-os tudatos éneddel képes vagy befolyásolni a tudatalattidat? Valószínűleg nem hinnéd el, hogy ekkora hatalom birtokában lehetsz.

A jó hír az, hogy IGEN, képes vagy erre és a cikk folytatásában választ adok a sok „miért” és „hogyan” kérdésedre.

[Tovább olvasom…]